TransInfo

Fotó: Waberer's

Tőzsdei pályafutása során idén először fizethet osztalékot a Waberer’s

Tőzsdei pályafutása során először fizethet osztalékot részvényeseinek a Waberer's, miután 2017 óta a legmagasabb, 33,3 millió eurós kamatok és adózás előtti eredménnyel zárt tavaly a cég. Így menedzsment részvényenként 100 forintos osztalék kifizetését javasolja az éves közgyűlésen.

A cikk olvasási ideje 3 perc

A társaság 2021-hez képest 22,5 százalékkal növelte az EBIT-et, a 675,9 millió eurós (csaknem 270 milliárd forint) árbevétel 14,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Ez az eredmény lehetővé teszi, hogy tőzsdei pályafutása során először fizessen osztalékot részvényeseinek a cég.

„A kiemelkedő teljesítményt egy kihívásokkal teli évben érte el a vállalat, mivel az orosz-ukrán háború több szempontból is kedvezőtlenül hatott a működésére. A Waberer’s csoportban dolgozó több száz ukrán származású sofőr közül a háború kitörését követően sokan hazamentek, miközben az ügyfelek egy részének ellátási láncát megszakították a felbomló együttműködések az orosz, illetve ukrán beszállítókkal. Eközben a megugró infláció is erőteljes működési költség-, illetve bérnyomás alá helyezte a vállalatot. A kihívások leküzdésében jelentős szerepet játszott, hogy az elmúlt években olyan válságálló cégcsoportstruktúrát sikerült kialakítani, amelyben mindhárom üzleti szegmens hasonló súllyal járult hozzá az eredményességhez,” olvasható a Waberer’s sajtóközleményében.

És valóban: az EBIT 30 százalékát az ITS (Nemzetközi Fuvarozási Szegmens), 33 százalékát az RCL (Regionális Kontrakt Logisztika Szegmens) és 37 százalékát a Biztosítási szegmens adta.

A nettó eredmény 18,1 millió euróról 16,2 millió euróra csökkent éves szinten, ám az utolsó negyedévben 31,8 százalékkal nőtt  2021 azonos időszakához képest.

Barna Zsolt, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a rekordteljesítmény mögött a minőségi logisztikai szolgáltatások iránti növekvő piaci igény, a key account ügyfelek által elvárt minőségi, testreszabott szolgáltatásokra épülő stratégia, valamint a gyorsreagálású szervezeti kultúra áll.

A vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban kifejtette, hogy az elmúlt években nem csak stabilizálták a vállalat működését, hanem új irányokba is nyitottak, a további növekedést támogató több beruházást is előkészítettek vagy már el is indítottak. Tavaly olyan kiemelt stratégiai projekteket készítettek elő, melyek első eredményei 2023-ban már megmutatkoznak: az Ecseren épülő 47 ezer négyzetméteres logisztikai központ az év végére magas készültségi fokot érhet el, miközben további raktárfejlesztési projektek előkészítése is folyik.

2023-ban lezárulhat az RCL szegmens első regionális akvizíciója, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a Waberer’s valós regionális fókuszú, komplex logisztikai szolgáltatást biztosítson.

Azonban, a logisztikai szolgáltatások kereslete ugyan visszaeshet a lakossági fogyasztás és az ipari termelés csökkenése miatt mind kontinentális, mind regionális viszonylatban a romló ipari termelési, illetve lakossági fogyasztási trendek következtében, tette hozzá a vezérigazgató.

Mindennek ellenére a vezetőség az eddigiek alapján idén is bevétel-növekedéssel számol. Az EBIT valószínűleg szinten marad, de a tavalyihoz egyszeri hatásként a 2,7 millió eurós beruházási támogatás is hozzájárult.

A szállítmányozó és logisztikai társaság 2800 tehergépjárműből álló flottát és több mint 250 ezer négyzetméter raktárt üzemeltet, ezzel a térség legnagyobb logisztikai kapacitása áll a rendelkezésére – olvasható a közleményben.

A Waberer’s részvényeit 2017 óta jegyzik a BÉT prémium kategóriájában. Hétfőn 1845 forinton zártak, értékük egy éven belül 1735 és 2340 forint között változott.

Címke