Vezetés közben videózott: 3 hónapra bevonták a jogosítványát

A cikk olvasási ideje 3 perc

Vezetés közben az autópálya forgalmát filmezte a kezében tartott telefonnal egy teherautó vezető Manchesterben, Nagy Britanniában. Cserébe bevonták a jogosítványát 3 hónapra.

Az autópálya üzemeltetője, a Highways of England, arról számolt be, hogy egy hivatásos járművezető a teherautó kabinjából kinyújtott kézzel filmezte a forgalmat az M60-as autpályán Manchester közelében. Ezt a tettét az autópálya kamerái rögzítették, így a járművezetőt később felelősségre tudták vonni. A sofőr szerint semmi veszélyeset nem tett.

A bíróság másként vélekedett az esetről, és 3 hónapra bevonták a férfi engedélyét. Ha ismét hivatásos járművezetőként szeretne majd dolgozni, nem csak a jogosítványát kell visszaszereznie, de a járművezetői kártyáért is újra kell vizsgáznia.

Ez nem az egyetlen eset volt, amikor egy professzionális tehergépkocsi-vezető vezetés közben kockáztatta mások életét. Egy másik járművezető hitelkártyás fizetést hajtott végre a mobilján úgy, hogy egyik kezében a kártya volt, a másikban pedig a készülék. És mindeközben az M40-es autópályán vezetett.

A mobiltelefon használata vezetés közben a második leggyakoribb forgalmi szabálysértés az Egyesült Királyságban, csak a biztonásgi öv használatának „elfelejtése” előzi ezt meg. A UK Haulier magazin szerint a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a mobiltelefon-használat miatt minden 12. napon meghal egy ember a brit utakon.

Így használhatja legálisan (és biztonságosan) a telefonját vezetés közben

Az Egyesült Királyságban törvénybe ütköző úgy vezetni vagy motorozni, hogy közben a kezünkben tartjuk a telefont vagy a navigációs eszközt. A járművezetőknek kihangosítót kell használniuk, ami lehet Bluetooth-fülhallgató, a hangvezénylés, tartó vagy alátét a műszerfalon vagy a a szélvédőn, vagy éppen gyárilag beépített rendszer.

Az eszköz nem akadályozhatja meg a vezető kilátását az előre haladó úton és a forgalomban. A járművezetőknek minden esetben teljes mértékben uralniuk kell a járművet. A rendőrség megállíthatja a járművet, ha úgy gondolja, hogy a járművezető nem ura a helyzetnek, mert valami elvonja a figyelmét. A törvény még akkor is érvényes, ha a járművezető a közlekedési lámpáknál megáll, forgalomban araszol vagy áll a sorban, vagy felügyeli a tanuló vezetőjét.

Szankciók mobiltelefon használata esetén

A vezetők 6 büntetőpontot és 200 font bírságot kaphatnak, ha vezetés közben használják a telefont. Ha kevesebb mint 2 éve szerezték meg a jogosítványukat, akkor azt be is vonhatják.
A járművezetők 3 büntetőpontot kaphatnak, ha nem rendelkeznek teljes körű rálátással az útra és a forgalomra, illetve ha nem uralják teljesen a járművet.

Bíróságra is kerülhetnek, ahol

  • eltilthatják őket a vezetéstől,
  • vagy akár 1000 font bírságot is kaphatnak (£2500, ha teherautót vagy buszt vezettek).

Vannak olyan országok Európában, ahol a Bluetooth használata sem engedélyezett.

Olvassa el cikkünket a német, a holland, a spanyol szabályokról és bírságokról!

Photo: Pixabay

Címke