Fotó: Pixabay

Újra kísért az ötlet, hogy tizenéveseket ültessenek a teherautó volánja mögé

Csökkenteni akarják a teherautó-vezetői engedély megszerzéséhez szükséges alsó korhatárt az egyik német tartományban.

A cikk olvasási ideje 2 perc

Az SPD (Németország Szociáldemokrata Pártja, amely a kormánykoalíció tagja) és a CDU két frakciója kérvényt nyújtott be Alsó-Szászország parlamentjében, amelyben a a C/C+E kategóriás vezetői engedély alsó korhatárának csökkentését 17 évre – számol be a „Die Zeit” német napilap. Ennek feltétele azonban egy kísérő személy jelenléte lenne.

Ezen felül a jövőbeni fiatalkorú járművezetőknek lehetőséget kell adni a C/C+E kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez abban a pillanatban, ahogy jogosultságot szereznek személyautó vezetésére. Jelenleg, hogy megkezdhessék az előkészítő képzést a teherautóhoz, már meg kell lennie a vizsgának a B-kategóriás jogosítványhoz.

Az SPD és a CDU a javaslatot a teherautó-vezetők hiányával indopkolják, ami a következő években növekedni fog a szakmát gyakorlók korosodása miatt, miközben egyúttal a kereslet is nő a teherszállítás iránt. A politikusok szerint a járművezetői hivatás iránt érdeklődők jellemzően 16 évesen hagyják el az iskolát, majd az előírások szerint várniuk kell két évet, hogy vezetői engedélyt szerezhessenek teherautóra, és munkát vállalhassanak a szakmában. Ez sok fiatalnak elveszi a kedvét.

Az ötlet nem újdonság

A teherautó-vezetői engedély megszerzéséhez szükséges korhatár csökkentéséről szóló javaslatot öt évvel ezelőtt Peter Bassen német vállalkozó jelentette be. Az ötlet tekintettel a járművezetők hiányának komoly problémájára való tekintettel Németországban hamar sok támogatót szerzett az ottani fuvarozók és fuvarszervezők között. Bassen azután állt elő a megoldási havaslattal, hogy egy évig erősen, de sikertelenül keresett gyakornokokat járművezetői állásra.

A vállalkozó véleménye szerint a korhatár csökkentése lehetővé tenné több fiatal lelkesítését az ilyen irányú tanulmányokra. Minél hamarabb megszereznék a tapasztalatot, annál hamarabb kezdhetnének dolgozni, ami a nem rossz keresetekkel összekapcsolva növelhetné a hivatás vonzerejét a német fiatalság körében.

A javaslat szerint a 17 évesek a munka első honapjaiban tapasztaltabb kollégáik társaságában dolgoznának.

„A képzés 16 évesen kezdődik, nem tarthatjuk a diákokat a műhelyben két évig csak azért, hogy el legyenek foglalva” – emeli ki Bassen.

Akkor a javaslatot a Német Közúti Közlekedési Biztonsági Tanács (DSV) vizsgálta. Dacára a kormány képviselőinek a lelkesedése az ügyben, Németországban eddig még nem vezették be a megfelelő előírásokat.

 

Címke