Fotó: P&O Ferries

Újabb P&O blamázs: 400 utassal a fedélzetén sodródott a komp az Ír-tengeren

A P&O Ferries hányattatásai végtelennek tűnnek. Kedden az egyik komp több órán át sodródott Észak-Írország partjainál.

A cikk olvasási ideje 3 perc

Kedden a P&O Ferries „European Causeway” kompjának hajtóművei leálltak, és a hajó sodródni kezdett az Ír-tengeren. A komp a skót Cairnryanból az észak-írországi Larne-be indult. Közép-európai idő szerint körülbelül 13:30-kor elvesztette a motor erejét, miközben 5 mérföldre volt Larne-tól.

A P&O Ferries komp közel két órán keresztül sodródott, mire sikerült visszanyernie hajtóerejét és elérte a kikötőt. Ehhez az kellett, hogy Belfastból és Larne-ból vontatóhajókat küldjenek a sodródó kompra, és a parti őrség mentőcsapatait is bevonták az akcióba.

Az alkalmazottak elbocsátása egyértelműen meglátszik

Nem ez az első incidens, amely a P&O kompokkal előfordult azóta, hogy a cég márciusban úgy döntött, hogy 800 alkalmazottját elbocsátja, hogy helyette olcsóbb munkaerőt vegyenek fel egy munkaközvetítőtől. Ez óriási káoszt okozott a szigetek és a szárazföld közötti közlekedésben .

Mick Lynch, az RMT (Közlekedési Dolgozók Szakszervezete) főtitkára „nagyon nyugtalanítónak” nevezte az esetet. Hozzátette, az alkalmazottak (RMT tagjai) márciusi elbocsátását követően a Tengerészeti és Partvédelmi Ügynökség (MCA) leállította a European Causewayt biztonsági szabályok megsértése miatt.

„A jogsértések listája hosszú, és a kormánynak lépnie kell, és biztosítania kell a biztonságot és a munkahelyek védelmét”. Lynch szerint a P&O és dubai megbízóik már nem tudnak biztonságos szolgáltatást nyújtani, ezért el kell venni tőlük a komp üzemeltetési engedélyét.

Kate McCann, az ismert brit újságíró a Twitteren azt írta, hogy megtudta, hogy az „European Causeway” komp legénységének egy része biztonsági okokra hivatkozva megtagadta a munka folytatását a hajón. Ezek a dolgozók azt gyanítják, hogy tapasztalatlan kollégáik voltak a felelősek a motorok meghibásodásáért.

Martyn EJ Gray, a Nautilus International szakszervezettől pedig a BBC Radio Kentnek adott interjújában hangsúlyozta, hogy a P&O Ferries hajóit műszaki és biztonsági felülvizsgálatnak kell alávetni. Hangsúlyozta, hogy a kompok sikeresen átestek az ellenőrzéseken az azóta elbocsátott legénységgel egyetemben. Az elbocsátások eredményeként a hajók új személyzettel utaznak, akik nem feltétlenül ismerik a hajót olyan mértékben, mint az előző személyzet.

A P&O Ferries a Dover és Calais között közlekedő három kompszolgáltató közül a legnagyobb. Egyelőre nem közlekednek P&O kompok e kikötők között. A társaság foglalási rendszere jelezte, hogy ezen a héten újraindíthatja a franciaországi járatokat, de végül a Calais-i járatok elindulásának legkorábbi időpontja május 3.

Azok az ügyfelek, akik jegyet foglaltak az aktuális heti hajózásra, lehetőségük volt a DFDS kompjain felhasználni – akivel a P&O még régebben megállapodott erről.

Címke