Gefco

„Rosszabb a helyzet, mint a globális összeomláskor 2008-ban”. A félvezető-válság ezeket a logisztikusokat csőd fenyegeti

Újabb autógyártók fogják vissza a termelést. Ennek következtében a motorizációs szektort kiszolgáló logisztikusok munka nélkül maradnak. Az Európai Járműlogisztikai Szövetség (ECG) azt állítja, a helyzet rosszabb, mint a 2008-as válság idején.

A cikk olvasási ideje 4 perc

„Soha nem láttam ekkora erejű válságot az ágazatban. Még a Lehman Brothers és a pénzügyi válság, amely azt követte, nem volt ilyen hatással a szektorra, mint a jelenlegi szállítási problémák” – mondta Wolfgang Goebel, az ECG elnöke. Az elnök hozzátette, hogy sok cég gyakorlatilag egyik napról a másikra elkezdett veszteségeket termelni, a likviditás problémája pedig általános a szektorban.

Az ECG éves konferenciájának idén főleg a dekarbonizáció kérdésével kellett volna, hogy foglalkozzon. Ehelyett mindenekelőtt a szektor fennmaradásával fog foglalkozni.

A motorizációs szektor logisztikai visszaesése abból a válságból következik, amellyel az autógyártók küzdenek. A félvezetők hiánya a piacon azt okozza, hogy az autógyártók visszafogják a gyártást, sőt, akár le is állítják. És nem egy hétre, vagy kettőre, hanem hosszabb időre.

Állnak a gyárak

Nemrég a Skoda bejelentette, hogy október 18-ától év végéig leállítja az autók gyártását az alkatrészek (főleg chipek) hiánya miatt. Elektronikus alkatrészekre a Skoda gyáraiban kb. 30-50.000 gyakorlatilag kész autó vár (!).

Szeptember végén az Opel jelentette be, hogy három hónapra leállítja a gyárat Eisenachban, ugyancsak a félvezetők hiánya miatt.

Más gyártók szintén leállítják ideiglenesen a termelést, bár nem olyan hosszú időre, mint a Skoda. A cseh cég anyavállalata, a Volkswagen október elején zárta be két hétre a gyárát Wolfsburgban.

Korábban már írtunk arról, hogy milyen hatással van a chipekkel kapcsolatos probléma a késedelmekre az új tehergépjárművek kiszállításában, amelyekre akár több, mint fél évet is kell várni.

A regisztráció esik vissza

A gyártás korlátozása már látható az újonnan regisztrált autók számának jelentős visszaesésében Európában. Nagy-Britanniában ez a szám szeptemberben havi összehasonlításban 35%-kal esett, Németországban 26%-kal.

Lengyelországban a Lengyel Motorizációs Ipari Szövetség (PZPM) adatai szerint szeptemberben több, mint 13%-kal kevesebb autót regisztráltak éves összehasonlításban, és minimálisan kevesebbet, mint augusztusban.

„Általában a piac szeptemberben erősebb, mint a nyár utolsó hónapjában, annál is inkább, mert ez zárja a negyedévet. Az idei viszonylag gyenge szint a szállítások korlátozásának a következménye tekintettel a felvezetők hiányára t9bbek között az autók gyártásában” – magyarázza a PZPM.

Mivel a gyártók és a logisztikusok közötti viszony a szerződésekre épül, a kockázatot a fuvarozók viselik. A szerződéseket azonban nem lehet normálisan teljesíteni két alapvető ok miatt. Egyoldalról a szerződésekben a járművek számát határozták meg, amelyeket per pillanat egyszerűen nem lehet legyártani. Másoldalról a termelés alacsony mennyisége azt okozza, hogy a járművek iránti kereslet nagy, és gyakorlatilag minden legyártott járművet azonnal eladnak, és azonnal le kell szállítani.

Költségvágás, de…

Az ECG tétlenségre kárhoztatott tagjai egyre többször csukják be az autós terminálokat 1-2 napra a héten. A kisebb kínálatra és a gyártási problémákra való reakcióként a motorizációs szektor számára adott beosztásukat a hajóüzemeltetők is módosítják, ami szintén késedelmeket okoz.

Természetes lépésnek tűnne a járművezetők foglalkoztatásának és a teherautók számának csökkentése. Azonban a kamionosok hiánya Európában azt jelenti, hogy a munkaerő elvesztése most a jövőben a cégnek hatalmas problémákat okozhat, amikor újakat kell találni.

Ezen kívül Goebel elnök rámutat egy másik tényezőre is. Ha analógiát keresünk a tengeri fuvarozási szektorból és az erőteljes díjemelkedésből, amikor visszatért a kereslet, az ECG elnöke úgy látja, hogy mind a járművezetők, mind a teherautók nagyon keresettek lesznek, amikor megint elindul az autók gyártása és jelentkezik a szükség, hogy azokat leszállítsák a szalonokba és a kereskedőkhök.

Sötét színekben látott jövő

Sőt, a „Handelsblatt” német napilapnak adott interjúban Goebel azt mondta, hogy nem lát a közeljövőben esélyt arra, hogy a piac állapota javuljon, még 2022-ben sem.

Ezzel szemben a német gumiabroncs-gyártó, a Continental úgy látja, hogy a félvezetők hiányával kapcsolatos probléma meg fog maradni még jövőre. Ez pedig sorban a harmadik gyenge évet fogja jelenteni a motorizációs szektor számára a nem túl jó 2019-es és a járvány sújtotta 2020-as után.

Ezek pedig fatális hírek az automotive szektor számára szolgáltatásokat nyújtó logisztikusoknak. Az ECG elnöke, Goebel azt állítja, hogy sok cég eltűnhet a piacról, a válság pedig konszolidációhoz vezethet. Fel is szólítja a gyártókat együttműködésre, amely nélkül a szektor nem élheti túl a válságot.

„A motorizációs szektornak meg kell tennie minden lehetséges lépést, hogy támogassa a logisztikai szolgáltatásokat nyújtó partnereit” – szólít fel a szervezet.

 

Címke