TransInfo

Fotó: AdobeStock / M_Perfectti

Németország elismeri az ukrán vezetői engedélyeket, hogy csökkentse a sofőrhiányt

A sofőrhiány csökkentése érdekében Németország megállapodást írt alá, amely előírja az ukrán vezetői engedélyek és képesítési bizonyítványok elismerését. Az Albániából, Koszovóból és a Moldovai Köztársaságból érkező sofőrök szintén el fogják tudni ismertetni jogosítványaikat Németországban.

A cikk olvasási ideje 2 perc

Oliver Luksic parlamenti államtitkár csütörtökön, a Logisztika Napján jelentette be azt a szállítási megállapodást, amely előírja az ukrán vezetői engedélyek és alkalmassági bizonyítványok elismerését – tudósított a hírről a Tagesspiel című német lap.

A lap értesülései szerint Németország a közelmúltban hasonló megállapodásokat írt alá többek között Albániával, Koszovóval és a Moldovai Köztársasággal, hogy megkönnyítsék az ezekből az unión kívüli országokból érkező járművezetők engedélyeinek elismerését.

Ezek a paktumok „egy kis integrációt” biztosítanak a járművezetői szakmákba, és erősítik a szakmunkások bevándorlását – mondta Lukšic. Hozzátette azt is, hogy a harmadik országokból származó hivatásos járművezetők képesítések elismerése részben érinti az európai jogot is, ezért Németország az EU Bizottságával is tárgyal az ügyben.

Egyébként januárban életbe lépett egy olyan uniós irányelv, amely biztosítja a harmadik országokból származó alkalmassági bizonyítványok és a vezetési idő dokumentálására szolgáló naplók elismerését.

A szakképzett bevándorlók iránt márpedig elég komoly  az igény a szállítási és logisztikai szektorbanNémetországban: az országból 60-80 000 hivatásos teherautó-sofőr és még több logisztikai dolgozó hiányzik.

Az ukrán sofőrök ugyanakkor évek óta jelentős szerepet töltenek be a német gazdaságban, de általában lengyel és litván cégeken keresztül, amelyek, a legfrissebb útdíjstatisztika szerint, a német szállítási piac 20,5 százalékán osztoznak.

A BGL szövetség szerint minden harmadik lengyel nemzetközi közúti árufuvarozási társaságoknál dolgozó sofőr Ukrajnából származik. Litvániában pedig legalább ekkora az arány.

De az ukrán sofőrök eddig általában nem kaptak munkavállalási engedélyt a német hatóságoktól – teszi hozzá a cikk.

Címke