Fotó: Unsplash

Logisztikai szövetség: 2022 rekordév volt az ipari és logisztikai ingatlanok piacán

A magyarországi ipari és logisztikai ingatlanok piaca a bérbeadások volumene, az új fejlesztések és a vidéken átadott beruházások alapján is rekordévet zárt 2022-ben - ismertette a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

A cikk olvasási ideje 3 perc

Tájékoztatásuk szerint tavaly 482 ezer négyzetméter új, bérbeadásra fejlesztett ipari és logisztikai ingatlant adtak át az országban, ennek 30 százalékát vidéken. A teljes, 2005 óta bérbeadásra fejlesztett magyarországi ipari- és logisztikaiingatlan-állomány már meghaladja a 4,5 millió négyzetmétert, ebből 1,4 millió vidéken található.

A közlemény idézte Kalmár Millát, a 108 Agency Kft. nemzetközi ingatlanpiaci tanácsadócég szenior tanácsadóját, aki szerint a növekedést elsősorban nemzetközi trendek befolyásolták. A gördülékeny gyártás és a vevők kiszolgálása érdekében a vállalatok 20-30 százalékkal több árut tárolnak helyben, mint a világjárvány előtt, amihez lényegesen több raktárterületre van szükség – jelezte.

Az ipari és logisztikai ingatlanok piacát a külföldi közvetlentőke-befektetések is húzták. Jellemző trend, hogy a nyugati vállalatok Európába hozzák vissza a korábban Ázsiába telepített telephelyeket, vagy csak közelebb hozzák a gyártási kapacitásaikat a célpiacaikhoz. Ennek a folyamatnak az egyik legnagyobb nyertese Európában Magyarország – mutatott rá a szakember.

Tavaly a külföldi közvetlentőke-befektetések értéke elérte a 6493 millió eurót Magyarországon. A befektetők között az első helyen Dél-Korea áll, a nyugat-európai országok közül pedig Németország. Az elmúlt öt évben a befektetések több mint fele az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódott.

Kalmár Milla a nemzetközi trendek és a folyamatban lévő beruházások miatt az idén további piaci növekedésre számít. Jelenleg Budapesten 380 ezer, míg vidéken 130 ezer négyzetméter bérbeadásra szánt ipari és logisztikai ingatlan fejlesztése kezdődött meg.

Az energiaárak növekedése miatt egyre több az energiahatékony beruházás, a bérlők szívesebben választanak ilyen ingatlanokat. A fejlesztések jelentős része számos zöld megoldást – hőszigetelés, hőszivattyú, napelem – alkalmaz, amely növeli az építési költségeket, illetve az idén már rekordmagas bérleti díjakat is.

A növekvő bérleti díjak ellenére az üresedési ráta országosan mindössze 4 százalék, 5000 négyzetméternél nagyobb, azonnal elérhető, bérbe vehető szabad terület Budapest környékén gyakorlatilag nincsen, vidéken is alig akad. Szintén magas az előbérleti szerződések aránya: a spekulatív fejlesztések miatt a fővárosban és az agglomerációban a bérlemények felét kötötték le előre, vidéken pedig a 75 százalékát.

Kalmár Milla a közleményben hangsúlyozta, az élénk kereslet miatt a bérlőknek legalább 9-12 hónapra előre érdemes gondolkodniuk, ha új helyszínt keresnek, mert a kiválasztási és bérbeadás folyamat akár 6-9 hónapig is eltarthat.

Az 2002-ben alapított MLSZKSZ a hazai logisztikai és közlekedési szakma egyik meghatározó szervezete, amely a magyar logisztikai szolgáltató központok csaknem 90 százalékát fogja össze.

 

Címke