Fotó: Volvo

Kamerarendszer felügyeli a gépkocsivezetőt: ha „gyanúsan” viselkedik, átveszi az ellenőrzést a kocsi felett

A Fraunhofer Intézet tudósai mostkár képesek felhasználni a gépi adatokat, hogy következtetéseket vonjanak le a járművezető tevékenységével kapcsolatban, és szükség esetén átvehetik az irányítást a jármű felett. Ez a világon az első ilyen jellegű megoldás.

A cikk olvasási ideje 4 perc
|

4.01.2022

A fáradt, ún. mikroálomba zuhanó, vagy a volán mögött elalvó járművezető hatalmas kockázatot jelent a biztonság számára. Segíthet ebben a helyzetben az automatizált menet, amelyben maga a jármű dönt, hogy mit tegyen – kormányoz, fékez és gyorsít.

Amíg azonban véglegesen nem lehet lemondani a járművezető jelenlétéről, addig a félautomata járművek jelentik majd a megoldást, amelyek támogatnak mindenkit, aki a volán mögé ül. Ebben az esetben segít az új megoldás.

Megtették az első lépést

A Fraunhofer Intézetnél évek óta folyamatban voltak a munkák egy olyan megoldáson, amely lehetővé teszi a járművezetők viselkedésének monitorozását. Sokat írtak pl. az eye-tracker-rendszerről, amely a műszerfalon „ül”, és figyelmezteti a járművezetőt, amikor elaludna.

Bár már léteznek járművezetőt monitorozó rendszerek, eddig gyakorlatilag nem használták fel a kamerák képéből nyert adatokat, és főleg a fáradtság felismerésére korlátozódtak. A mesteséges intelligencia ezen változtatna.

Nemrégen befejezték a munkát az IOSB (Fraunhofer Optronikai, Rendszertechnológiai és Képfelhasználás Intézet) által kidolgozott első rendszeren, amely fel tudja használni a képi adatokat a járművezető tevékenységéből való következtetések levonálásra, és átvenni az irányítást a kocsi felett, ha a járművezető viselkedése „gyanús”. Ez egy jelentős lépés az automatizált járművek bevezetése felé.

A kamera szemének kereszttüzében

Az automatizált jármű ötlete két felvetésre támaszkodik. Egyrészt a járműbe szerelt érzékelőknek képesnek kell lennie figyelni a forgalmat és értelmezni azt, másoldalról képesnek kell lenniük villámgyorsan kommunikálni a járművezetővel.

A kamerák a fülke belsejét figyelik. Képesek észlelni a mikroálom tényét, és az automatizált járművek esetében intézkedéseket is tehetnek.

Az IOSB-nél létrehoztak egy szimulátort, amelyben egy sor érzékelő található, amelyek a mozgást figyelik a fülkében. Ennek kell gyűjtenie az adatokat, majd elemezni azokat. A jármű fülkéjében található valamennyi személy testhelyzete mellett a rendszer észleli a tevékenységeket, és az azokkal kapcsolatos tárgyakat is.

A technológia fejlesztésének alapját a gépi tanulás algoritmusai és eljárásai adják. Ezek elemzik a kamerák adatait valós időben, hogy megtudják, hogy pl. a járművezető telefonál-e, vagy keres-e valamit valamelyik rekeszben. Az ún. gépi tanulás megoldásai lehetővé tették ezek reprodukálását a rendszerben, konkrét kamerafelévteleket létrehozva (kezek, lábak helyzete, egyes mozdulatok vagy a konkrét tárgyak elhelyezése a fülkében).

Ezután létrehozták az algoritmusokat az egyes eljárások meghatározására. Ezek határozhatják meg, hogy alszik-e valaki, vagy az utat figyeli, illetve hogy mennyire szétszórt.  A képek összekapcsolásával és az adatok elemzésével a rendszer képes megbecsülni, hogy a járművezető milyen gyorsan nyeri vissza az uralmát a volán felett, hogyha meghallja a hangos értesítést.

A rendszer hagyományos, termovíziós (sötétben dolgozó), és 3D (a kamera előtt található tárgyak távolságát mérő) kamerákat is támogat. A berendezések elhelyezése tetszőleges.

Új kötelezettség

A fülkében található személyek sajátos digitális kereteket alkotnak. Az eégsz megoldás azonban az interakción alapul, amely a járművezető és a jármű között alakul ki.

A technológia képes azonosítani az arcvonásokat, de a fülkében található személyek aktuális pozícióját is. Akkor ezek alapján meg tudjuk állapítani, hogy mit csinál a járművezető és mit csinálnak az utasok – magyarázza Michael Voit, csoportvezető a Fraunhofer IOSB-nél.

Ha a viselkedések „gyanúsak”, akkor elindulhat a vészmegoldás, pl. amely lehetővé teszi a jármű számára, hogy biztonságosan lelassítson, vagy hogy leparkoljon.

Jövő év közepétől minden új, az uniós piacra bevezetett járművet fl kell szerelni fejlett biztonsági rendszerekkel, többek között sávtartó berendezéssel, vagy a járművezető kimerültségét figyelő berendezéssel.

Az Európai Unió új rendelete kiemeli, hogy mennyire fontos a járművezető tevékenységének figyelése, a monitorozás pedig kötelező lenne az automatizált járművekben, függetlenül az automatizáltságuk szintjétől.

Ellentmondás van bőven

Az új megoldást, amit egyelőre a személygépkocsikon tesztelnek, a jövőben a tehergépkocsik is megkaphatják. Nem előzné meg a mikroálmot, de tehetne róla, hogy ne legyen tragikus vége.

A megoldás alkotói biztosítják, hogy a technológia gyakorlatilag készen áll a pilot-üzemre.

Azonnal megjelentek a vádak, hogy a jármű belsejének monitorozása semmi másra nem szolgál, mint a bent található személyek megfigyelésére. A megoldás alkotói azzal nyugtatnak, hogy a kamerák adatai valós időben kerülnek feldolgozásra. Nem kerülnek rögzítésre, és soha nem hagyják el a járművet, sehol nem kerül tárolásra semmilyen személyes adat.

Címke