TransInfo

Görögország és Törökország között lezárták a határt. Teherforgalom sincs!

A cikk olvasási ideje 2 perc

Az Evros régióban lezárták a görög-török határátkelőhelyeket – jelentette be a román külügyminisztérium. Ennek a döntésnek az oka a szíriai menekültek újabb hulláma és a görög-török határon zajló zavargások. Az áruszállítás szintén felfüggesztésre kerül.

A román külügyminisztérium szerint az elmúlt 24 órában körülbelül 10 000 menekült, elsősorban szíriaiak, árasztotta el a görög-török határt . Néhány menekült megpróbált Törökországból Görögországba, azaz az Európai Unió területére jutni, a határon lévő Evros folyó sekély részein keresztül – jelentette a Reuters.

A román külügyminisztérium arról számolt be, hogy szombat reggel óta a Görög Köztársaság és Törökország között a Kastan területén (Evros régió) lezárták a határt mind a személy-, mind a teherforgalom elől. A görög tisztviselők azt is kijelentették, hogy fokozott ellenörzést fognak bevezetni más határátkelõhelyeken, valamint a törökországgal határos tengeri szakaszokon is.
Vasárnap az Európai Határ- és Parti Ügynökség (Frontex) bejelentette, hogy megemelte a riasztási szintet a Törökországgal kapcsolatos összes határon, és erősítést küldött a görög-török határhoz, ahol migránsok ezrei próbáltak belépni az Európai Unióba.
Kyriakos Micotakis görög miniszterelnök figyelmeztette a bevándorlókat a határ illegális átlépésére irányuló kísérletek ellen.
A görög határok az EU külső határai, meg fogjuk védeni őket – jelentette be vasárnap a Twitter-ben. Azt is mondta, hogy a menedékjog iránti kérelmeket egy hónapig nem fogadják el.
Fotó: Wikimedia Commons

Címke