Pixabay

Fontos ítélet a túlfizetett németországi útdíj ügyében

Fontos ítéletet hozott az Észak-Rajna-Vesztfáliai Felsőbb Közigazgatási Bíróság Münsterben az úgynevezett mintaeljárásban. Az ügy a helytelenül felszámított útdíjra vonatkozik, amely részleges visszatérítését kezdeményezte a lengyel vállalkozó.

A cikk olvasási ideje 3 perc

Az Észak-Rajna-Vesztfáliai Felsőbb Közigazgatási Bíróság (OVG) Münsterben tegnap ítélt a lengyel fuvarszervező vállalkozó ügyében, aki kb. 12.000 euró útdíj-túlfizetés visszatérítését követelte. Ez egy úgynevezett mintaeljárás, ami azt jelenti, hogy az ítélet, amely ennek keretében születik, alapul szolgál majd a további döntésekhez a következő ügyekben.

Idézzük fel a lengyel vállalkozás történetét, amely évek óta küzd az útdíj részleges visszatérítéséért. A lengyel cég szerint a német útdíj az ottani törvény szerint a szövetségi utak használatáért megsérti az uniós jogban foglalt iránymutatásokat. Németország ugyanis az üzemeltetési költségekbe, amelyek alapján többek között az útdíj is megállapításra került, a közúti rendőrség költségeit is beleszámították. A vállalkozó bírósági úton követelte a túlfizetés visszatérítését a 2010. januárja és 2011. júliusa közötti időszakra. A Kölni Közigazgatási Bíróság elutasította a vállalkozó feljelentését első fokon. A cég fellebbezett, és az Észak-Rajna-Vesztfáliai Felsőbb Közigazgatási Bíróság 2019-ben az Európai Bírósághoz fordult véleményért.

2020-ban az Európai Bíróság fő szóvivője bemutatta a véleményét, amelyből kiderül, hogy Németország az útdíj nagyságának megállapításakor nem vették figyelembe az uniós irányelvek útmutatását a közúti infrastruktúra költségeivel kapcsolatban. Ezután a Német Szövetségi Köztársaság megváltoztatta az útdíj kiszámításának módszereit a határozat kiadásának napjától, és a felperesnek 12.000 euró helyett a saját számításai szerint visszatérített 424 euró útdíjat.

Az Észak-Rajna-Vesztfáliai Felsőbb Közigazgatási Bíróság (OVG) Münsterben kedden úgy ítélt, hogy a német útdíjak részben megsértik az EU jogát, így részlegesen alátámasztotta a lengyel vállalkozó igazát. Az ítéletben a Felsőbb Közigazgatási Bíróság kötelezte a Német Szövetségi Köztársaságot, hogy részben térítse vissza a felperesnek az összeget 565 euró összegben – derül ki a bíróság sajtóközleményéből. Ezen kívül mindkét összeghez (565 és 424 euró) hozzá kell számítani a kamatokat az útdíj megfizetése és a visszatérítés napja között eltelt időszakra.

Az utak költségeiről szóló EU-irányelv követelményeinek megfelelően a díjak nem léphetik túl az infrastruktúra költségeit” – indokolta az ítéletet a bírói tanács elnöke.

A felperes még panaszt tehet a fellebbezési lehetőség kizárásáért, amelyet a Szövetségi Közigazgatási Bíróság bírál el Lipcsében.

36.000 visszatérítési kereset

Az Európai Bíróság által kiadott vélemény óta a német Szövetségi Áruszállítási Hivatal (BAG) 36.000 keresetet kapott a túlfizetett útdíj visszatérítésével kapcsolatban. Már tudn lehet azonban, hogy a BAG igyekszik elkerülni a kifizetést.

Azonban kiderült, hogy a BAG nincs felkészülve a költségek visszatérítésére, és a megalapozott elvárások védelmének elvére épít: az Európai Bíróság ítélete előtt nem lehetett tudni, hogy túl magas útdíjat számítottak fel. A Szövetségi Kormányzat az Európai Bizottságnak rendszeresen megküldte a jelentéseit az utak költségeivel kapcsolatban, amelyben szerepeltek az útdíjak tételei, és soha nem kapott információt a helytelen felszámítással kapcsolatban” – tájékoztatott november közepén az ELVIS nemzetközi fuvarszervezői egyesület.

Az ELVIS is pert indított, amelyhez kb. 160 társszervezet csatlakozott. A per még novemberben megindult, de a szervezet arra számít, hogy az eljárás még évekig eltart.

 

Címke