Nagy rakodófelület fa kerekeken, belső égésű motorral” – röviden így jellemzi a tehergépjárművet a német gyártó.
Az autó, amelyet a Daimler-Motoren-Gesellschaft (DMG) épített, 1,25 tonnányi rakodótérrel bír. Ma ez ugyan nem számít soknak, bő száz évvel ezelőtt ez komoly teljesítmény volt.
A kéthengeres, 1.537 cm3-s hengerűrtartalmú motorral szerelt kamion teljesítménye 4,1 kW (5,6 lóerő) 720 fordulatnál percenként.
A legnagyobb sebesség, amellyel a járművel haladni lehet terhelés nélkül, 12 km/h-t tesz ki. Az autót azonban fuvarozásra szánták, és a DMG első ügyfelei között sörfőzdék voltak. A Daimler Motor-Lastwagen egy tucat kb. 60 literes söröshordót tudott elvinni.
Nem szabad elfelejteni, hogy 1898-ban a belső égésű motoros autók látványa az utcákon különösen ritka volt. Az emberek és áruk szállítására rövid távon még mindig lovaskocsikat használtak. A nagyobb távolságra való szállításhoz hajókat vagy a vasutat alkalmazták. Ilyen körülmények között mutatkozott be az utakon a Daimler Motor-Lastwagen.
A vétel kifizetődött a kocsisnak, mivel a teherautót olcsóbb volt fenntartani, mint egy istállónyi lovat. Ezen felül ki lehetett terjeszteni a fuvar által lefedett területet, mivel még egy telerakott teherautó is gyorsabb volt, mint egy összehasonlítható lovas jármű” – írja a német gyártó.
Hozzáteszi, hogy bár az autó mindössze két évvel fiatalabb az első teherautónál, a technológiája „jelentős fejlesztésre került, és egyes részletek alapvető tulajdonságai a mai napig változatlanok maradtak”.
A motor előtt helyezkedett el a járművezető ülése alatt, a jármű irányítása pedig nem láncok, hanem kormányáttétel segítségével történt. A motort a kipufogócső hűtötte, ami akkor nagyon „rafinált” megoldásnak számított. Az autót három fékkel szerelték fel, amelyek „mind a két hátsó kereket, mind a szíjtárcsát is fogták. A csak a hátsó kerekeken használt fék általános volt sok évig” – teszi hozzá a Daimler.
Ami ma meglepő lehet, az az a tény, hogy a járműben nem a járművezető kényelmére helyezték a hangsúlyt, hanem a rakomány szállítására. A fülke hiányában a járművezető ki volt téve a szél és az eső kényére-kedvére. Nem volt ez akkoriban azonban akkora korlátozás, mivel a kocsisoknak sem volt fülkéjük, amelyek védték volna őket. Takaróval és felöltőkkel takaróztak.
A legöregebb létező teherautó a maga idejében technológiailag fejlett termék volt – foglalja össze a Daimler.
