Patrick van den Hoeven / Facebook

Egy új Scania T-ről álmodik? Ez a cég 16 éve nem gyártott svéd teherautókat alakíthat át erre modellre

Ha olyan teherautó a vágyunk, amit már évek óta nem gyártanak, akkor nincs más választásunk, mint venni egy használtat? Nem feltétlenül. Ezt bizonyítja a holland Vlastuin Truckbuilding cég, amely annak ellenére képes új Scania T-t szállítani az érdeklődőknek, hogy a svéd konszern 2005-ben befejezte a gyártását.

A cikk olvasási ideje 2 perc
|

1.09.2021

A Scania T-t a jellegzetes ferde orr-rész tette különlegessé, ami ma már nem jellemző az európai piacra szánt teherautókra. Bár a gyártás tizenhat évvel ezelőtt befejeződött, a holland cég most visszahozza. A vállalat a régi R sorozatú Scaniákat alakít át, eredeti alkatrészekkel egészíti ki és igazítja az autót a megrendelő igényeihez és elvárásaihoz. Ahogy az a Vlastuin Truckbuilding honlapján olvasható, eddig 50 T-kabin építettek.

Lehetőség van az S sorozatú járművek átalakítására is.

Ennek érdekében saját magunk fejlesztettünk ki különböző alkatrészeket, amelyek vonalvezetésükben zökkenőmentesen illeszkednek az új vezetőfülke vonalvezetéséhez. A motorháztetőt úgy tervezték meg, hogy az elektronikai lehetőségek tekintetében semmit sem kellett elmozdítani, és kivétel nélkül minden megtartotta funkcióját. A fülkébe való kényelmes beszállás érdekében a hármas eredeti beszálló lépcsőt választottuk, amelyek az oldalsó küszöb új részébe vannak beépítve. Mivel a fülke alsó vonala a T-típusú teherautókon más, mint a normál felépítménnyel rendelkező teherautókon, ezért kiszélesítettük az ajtókat, és ehhez igazítottuk a sárvédőket.” – írta meg a cég a honlapján.

A fülke átalakításának folyamatát a holland „Bigtruck” portál írta meg.

A recept egyszerű: megrendelsz egy Scanja S sorozatot extra hosszú tengelytávval, és elviszed Renswoude-ba (a cég székhelyének települése – szerk. megj. ). Itt a vezetőfülke hátrébb került, és egy lenyűgöző „orr” került elé. Ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, mert olyan elemeket kell beállítani, mint a fülke felfüggesztése, az ajtó, a bejárat és az „orr” csatlakozása a fülkéhez.” – magyarázta a portál.

Nincs hiány azokból, akik hajlandóak ilyen kabinokat vásárolni, ezt bizonyítja a Patrick van den Hoeven cég példája is, aki nem régóta büszkélkedhet egy ilyen a Vlastuin Truckbuilding által megalkotott konstrukcióval.

A cég honlapján megtekinthetjük, hogyan mutatnak az eddig projektek. Az alábbiakban egy rövid videót is láthat a Vlastuin Truckbuilding által átépített egyik járműről.

Címke