Az első közvetlen vonat Kínából Luxemburgba már úton van

A cikk olvasási ideje 2 perc

A kínai Csengtuból a Luxemburg déli részén található Bettemburg-Düdelingenbe tartó vonat már elindult. A tesztmenet lehetővé teszi a Chengdu International Railway Service kínai cég számára ellenőrizni, hogy megtérül-e a közvetlen kapcsolat.

Kb. 10.000 kilométer. Ennyit tesz meg két hét alatt az első közvetlen tehervonat a Szecsuán tartománybeli Csengtuból Bettemburg-Düdelingenbe – tájékoztatott hétfőn Luxemburg Közlekedési Minisztere. A fuvart egy pilot keretében valósítják meg.

A Chengdu International Railway Service első vonata az ellenkező irányba, mert a Luxemburg-Kína útvonalat már idén áprilisban teljesítette.

Ennek a kapcsolatnak köszönhetően a Bettemburg-Düdelingeni Terminál fontos logisztikai központ lehet Nyugat- és Dél-Európa számára – várja a luxemburgi közlekedési tárca

A vasút fejlődése az Új Selyemúton

A vasúti áruszállítás Kínából Európába egyre jelentősebb – 2018-ban az Új Selyemúton 6.300 vonatot indítottak, míg 2017-ben 3.600-t. Idén 8.000-es szinttel számolnak – számol be a dpa német hírügynökség.

És mindezt a rendszeres kapcsolatoknak köszönhetően – hetenként három közvetlen kapcsolat Csengtuból Tilburgba Hollandiában, és négy Csengtuból Łódźba.

Ezen felül a kínaiak még idén szeretnék a veszélyes anyagok vasúti szállításának korlátozását megszüntetni. A változások célja az újabb termékek importjának és exportjának a lehetővé tétele, mint a motorizációs üzletág számára készült elemek és akkumulátorok, amelyeket az elektromos járművek gyártásához használnak fel.

Fotó: Wikimedia Commons

Címke