TransInfo

Az angol M6 útdíjai emelkednek – holnaptól!

A cikk olvasási ideje 2 perc

Az egyetlen brit magánfinanszírozású útdíjkezelő, az M6 Toll a pályadíjak emelését jelentette be. Az új díjszabás július 12-én lép életbe.

A csúcsforgalmi díjak a személygépkocsiknál 30 pennyvel és a tehergépkocsik esetében 50 pennyvel fognak emelkedni (kb.175 forint). Péntektől tehát a furgonok sofőrjeinek 7 és 19 óra között az M6 Toll-on 11,8 font (kb. 4300 forintnyi) díjat, a teherautók 12 fontot (4350 forintnyit) és a személyautók 6,7 fontot (kb. 2400 forintnyit) kell fizetnie. 

Az autópálya fenntartója, a Midland Expressway Limited (MEL) szintén megemeli a csúcsidőn kívüli, azaz az 5 és 19 óra közötti, valamint 19 és 23 óra közötti időszakok díjait is. Ezután a teherautósok 11,90 fontot, a furgonok 11,6 fontot és egy személygépkocsik 6,6 fontot kell, hogy majd fizessenek.

Éjszakai díjszabás, azaz a 23 és 5 óra közötti időszakban 4,2 font lesz a személygépkocsiknak, 9 font a furgonoknak és 9,10 font lesz a teherautónak a költség.

A Cannocktól induló 45,5 kilométeres autópálya, mely a staffordshir-ie Coleshill és Warwickshire között húzódik, 2003-ban nyílt meg, hogy csökkentse a Birmingham körüli M6-os út terheltségét. Az utat naponta körülbelül 50 ezer jármű használja. A rendszeres felhasználók 35% -os kedvezményre számíthatnak.

A brit fuvarozók kritizálták a drágulást

Az útdíjak drágulását sosem fogadják szívesen a fuvarozók, akik így is nagy nyomás alatt vannak a környezetvédelmi zónák és alacsony bevételek miatt – nyiltakozta Sam Lengyel, az RHA Szállítmányozási Szövetség szóvivője a Guardiannek.

Lengyel hangsúlyozta, hogy a magas költségek és az alacsony bevételek miatt sok fuvarozó mond le az M6-os út használatáról.

Photo: Pxhere.com/CC0

Címke