TransInfo

Faerdselsstyrelsen

AdBlue-csalás: az ellenőrök menet közben is tudják mérni a teherautók NOx kibocsájtását

Szeptember elejétől a Dán Közlekedési Hivatal új fegyvert használ az AdBlue-csalások ellen. Az új berendezés bevezetésének köszönhetően lehet mérni a teherautók kibocsájtását menet közben.

A cikk olvasási ideje 4 perc

A Dán Közlekedési Hivatal (Færdselsstyrelsen) Európában elsőként vezette be a szennyezés elleni fegyvert, amely lehetővé teszi a normákat túllépő járművek megállítás nélküli kiszűrését. Az úgynevezett „plume chasing” berendezéseket (az angol „felhőkergető” kifejezés után) a hivatal a nitrogén-oxidok (NOx) mérésére telepítette, amelyet a tehergépjárművek bocsájtanak ki. A Dán Hivatal először egy berendezést kapott meg a megrendelt kettőből, amelyet különböző gépjármvekbe lehet beszerelni. A másodikat még idén ősszel kezdi el használni.

Az NOx ártalmas mind a környezet, mind az egészség számára, és a Dán Közlekedési Hatóság új felszerelésének köszönhetően korlátozhatjuk a kibocsájtást, és elkaphatjuk azokat is, akik csalnak. Az új berendezéseknek köszönhetően kiemeljük Dánia vezető szerepét ezen a területen. Erre csak büszkék lehetünk” – mondta Benny Engelbrecht, a dán közlekedési miniszter.

Hatékony ellenőrzések

Mivel az utóbbi években megerősödött a tendencia, hogy olyan teherautókkal közlekedjenek, ahol hibás, vagy ki van iktatva a szelektív katalitikus reakciós rendszer (SCR), amely a káros nitrogén-oxidok kibocsájtásának korlátozására szolgál, a dán közlekedési tárca az Környezetvédelmi Ügynökséggel együtt úgy döntöttek, hogy tesznek ezen praktikák ellen. 2018. óta közösen valósítottak meg egy projektet, amelynek keretében hatékonyan vizsgálták a túl nagy mennyiségű NOx-t kibocsájtó teherautó kiszűrésének hatékony módszereit. A kutatás eredményei alapján rendeltek berendezéseket, amelyeket a Dán Közlekedési Hivatal éppen most kezdett használni.

A Dán Közlekedési Minisztérium elmagyarázza, hogy az eszköz használatával a felügyelők előzetes kipufogógáz-mérést végezhetnek a járművön menet közben, és így kijelölhetik a magas kibocsájtású járműveket közúti ellenőrzésre.

A hatékony ellenőrzés feltétele az általunk végzett minőségi vizsga, de az intelligens módszer is az ellenőrizendő jármű kiválasztására. A „plume chasing” berendezéseknek köszönhetően lehetőségünk van még célzottabb jármű-kiválasztásra. Egyúttal kevesebb időt kell majd a járművek ellenőrzésére szánni, amelyek egyébként a környezetvédelmi szempontokból teljesen rendben vannak. Ez mindenkinek előnyö” – állapította meg Jesper Høgh Bach, a Dán Közlekedési Hivatal igazgatóhelyettese.

A dán szervek új berendezése

A “Plume chasing” egy menet közbeni szennyezőanyag-kibocsájtás mérési módszer. Elég, hogyha a szervek járműve a megfelelő berendezéssel felszerelve a teherautó mögött hajt, amelyet ellenőrizni akar ezen a vonalon. A jármű mindkét oldalára csövek vannak felszerelve (az alábbi rajzon is látható), amelyek a kipufogógázokat a csomagtartóba terelik, ahol azok elemzésre kerülnek. A monitor pedig, amelyet a felügyelő a fülkében figyel, mutatja a mérés eredményeit.

A mérő berendezés először azt mutatja, hogy amikor a Közlekedési Hivatal autója a kipugogógáz-felhőben található, amelyet az elöl haladó jármű bocsájt ki. Ilyen esetben előzetes mérést végez, amely lehetővé teszi annak a megállapítását, hogy a kibocsájtás a normán belül van-e, vagy gyanúsan magas.

Amennyiben a részletes mérés kimutatja, hogy a nehéz gépjármű kibocsájtása még mindig gyanúsan magas, a járművet közúti ellenőrzésre irányítják. Hogyha manipulációt fedeznek fel ennek során, a járművezetőt megbüntetik. Az AdBlue-val kapcsolatos csalások bírságai elég érzékenyen érinthetnek bárkit Dániában. A fuvarozó első manipuláció esetén 15.000 dán koronától (700.000 forint) 115.000 dán koronáig (5.400.000 forint) terjedő bírsággal számolhat, ha a járművezetőjét már hatodik alkalommal fogták meg. A járművezető pedig első alkalommal 7.500 dán koronától (350.000 forint) 57.500 koronáig (2.700.000 forint) terjedő bírsággal számolhat, ha a hatodik alkalommal kapják el.

Címke