A kínai vagy az európai gumiabroncs a jobb nyerges vontatóra, pótkocsikhoz?

A cikk olvasási ideje 9 perc
|

9.03.2021

Van-e értelme a még mindig drágább, európai gumiabroncsokat venni, vagy jó a kínai is, mert „úgyis minden kínai”? Ez a téma újra és újra felmerül, ami egyáltalán nem meglepő – elég nehéz egyértelműen eldönteni ezt a kérdést. Mind a kínai gumiabroncsok híveinek, mind az ellenzőinek megvan a maga igaza. Az elmúlt évek azonban megmutatták, hogy, többek között, az amerikai és az uniós dömpingellenes vámok lefékezték a kínai termékek beáramlását, ez a folyamat pedig megnyitotta a piacot a más ázsiai országokból érkező termékekre.

A dömpingellenes vámok leállították az importot

A kínai márkák egyértelmű offenzívája néhány éve kezdődött, 2017-ben az abroncsok importja Kínából Lengyelországba több, mint 11%-kal nőtt, míg egész Európába kb. 8%-kal. Az európai gyártókat tömörítő ETRMA (European Tyre & Rubber Manufactures’ Association – Európai Abroncs- és Gumigyártók Egyesülete) pedig Lengyelországban 0,9%-os visszaesést, és minimális, 0,2%-nyi növekedést tapasztalt Európában. Így tehát a földrészünk gyártóinak piaca stabil volt, a kínai konszernek viszont gyorsan növekedtek.

Áttörésnek a 2018-as év bizonyult. A tehergépkocsi-abroncsok eladása az európi piacokon majdnem 9%-kal növkedett, az abroncsgyártók és -importőrök Lengyelországban több, mint egyötödével való növekedést könyvelhettek el az értékesítésben. Kínából Európába akkor azonban több, mint 2,5 millió abronccsal kevesebb érkezett, mint korábban, ami a kínai import több, mint 53%-os visszaesését jelentette (Lengyelországban ez a visszaesés majdnem 60%-ot ért el). Az ok egyértelmű volt, az Európai Unió bevezette a dömpingellenes vámot a Kínából származó tehergépkocsi-abroncsokra. Ez a mai napig hatályban van. Az abroncsok iránti érdeklődés csökkent.

– A fuvarozók és a tágabb értelemben vett fuvarszervezői ágazat nehéz időszakot él most át a koronavírus-járvány miatt. Annak azonban örülünk, hogy a legtöbb cég tudatában van annak, hogy a gyenge, alacsony minőségű abroncsok többletmegállásokat eredményeznek, amik veszteségeket és kötbért jelentenek. Ezt most senki sem engedheti meg magának. A gumiabroncs a gépkocsi harmadik legtöbbet forgó alkatrésze – minden vállalkozó, akinek számít a munkavállalóinak az egészsége, tudja, hogy a járművezetőinek nem lehet semmiféle kétsége afelől, hogy a gumiabroncsok, amelyekkel mennek, a legmagasabb mértékű biztonságot nyújtják számukra. Manapság az ágazatban a „nincs rá pénzem, hogy olcsó és nem túl jó gumiabroncsokat vegyek” a mottó. Azt gondolom, hogy a járvány utánra is megmarad – ezt a véleményt képviseli Piotr Sarnecki, a Lengyel Gumiabroncs-Ipari Szövetség (PZPO) vezérigazgatója.

Az európai konszernek Kínában gyártanak

Meggyőződéssel ajánlják a Kínából érkező abroncsokat az eloopony24.pl-nél. Kínában ma legalább tizensok cég működik, akik teherautó-gumiabroncsokat kínálnak. Mindegyiknek már a műszaki háttere és a tapasztalata.

Ezért nem lehet a kínai abroncsokat agy kalap alá venni. Találhatunk jó és rossz abroncsokat ebben az országban. Az importőröknek az a célja, hogy megtartsák az ügyfeleket, mert a csalódott ügyfél nem tér vissza, sőt, a konkurenciához menekül. Ezért a kínai gyártók által alkalmazott technológia hasonló az ismert gyártók kedvező árfekvésű abroncsaiéhoz” – érvelnek.

Érdemes észrevenni, hogy a legnagyobb gumiabroncs-gyártók a termelésük egy részét kínai gyártóknak adják ki, úgy, ahogy az gyakorlatilag minden ágazatban zajlik: az elektronikaiban, a belsőépítészetben stb. Az ottani gyártók tehát az ágazat vezetőinek a technológiáját alkalmazzák, az abroncsok minősége pedig nem a gyártás helyétől függ, hanem a folyamatok betartásától és a termékek minőségére való ügyeléstől. Továbbá ahhoz, hogy legálisan el lehessen adni egy gumiabroncsot Európában, azoknak meg kell szereznie a megfelelő engedélyeket és homologációt. Amennyiben az abroncs nem felel meg a normáknak, nem kap használati engedélyt Európára. És ami ezzel jár, értékesítésre sem.

Van azonban egy fenntartás

“A kínai tehergépjármű-abroncsok jó szinten vannak, de természetesen ezek nem prémium kategóriás termékek. Ezért olyan járművekre javasoljuk őket, amelyek rövidebb távokon közlekednek. Jól helyt állnak olyan járműveken is, amelyek nem a legnehezebb út- és időjárási viszonyok között közlekednek. A kínai tehergépjármű-abroncsok mérsékelt felhasználás mellett válnak be” – emelik ki az aleopony24.pl szakemberei.

Szerintük ez sokkal jobb megoldás, mint a tehergépjármű-abroncsok újrafutózása, vagy  használt abroncsok használata.

“A belső szerkezetük nincs bejáratva. Az új abroncsoknak nagyobb lesz az egységessége, mint a futózottaké vagy a használtaké. Ezért komfortosabb menetet biztosítanak. Ezen felül az új abroncsokra van garancia” – emelik ki az aleopony24 szakértői.

Hasonló véleményt képviselnek a 4moto cég értékesítői, akik több márka abroncsait is a kínálatban tartják.

„A Sailun abroncsai az összes kontinensen elérhetők, a legmagasabb minőségben készülnek, amit az ISO9001 és a TS16949 tanúsítványok tanúsítanak menedzsment, és az ISO14001 tanúsítvány a környezetgazdálkodás, a biztonsági rendszerek és a munkahelyi higiénia szempontjából. Jó hírnévnek örvendenek a felhasználók körében, minőségileg összehasonlíthatók az európai cégek gyártotta abroncsokkal, amelyek legalább a kedvező áru abroncsok kategóriájába tartoznak” – magyarázzák.

A Tireexpert pedig többek között az Aeolus abroncsaival való ismerkedésre bíztat, azzal érvelve, hogy a gyártó 1965 óta működik, és minden abroncs megfelel az Európai Unió irányelveinek és iránymutatásainak (többek között ISO 9001, valamint ISO/TS16949), aminek köszönhetően az igényes piacokon, Németországban, Hollandiában, Ausztriában, Svájcban, Belgiumban, Luxemburgban, Franciaországban, Dániában és a világ sok más országában is találnak vevőket.

A drágább teherautó-abroncsok jobban kifizetődnek?

Kicsit máshogy látják a problémát a Lengyel Gumiabroncs-Ipari Szövetség képviselői, kiemelve, hogy a flották felelős beszerzési politikát folytatnak, és tudják, hogy a gumiabroncsok beszerzése beruházás. Dacára, hogy a márkás abroncsok megvásárlásukkor drágábbak, de kiderül, hogy jobban kifizetődnek, mint a közepes kategóriájúak, vagy a kedvező árfekvésűek, különöseb az egzotikus márkák esetében. A neves gyártók által gyártott gumiabroncsoknak vannak olyan műszaki megoldásai, amelyek a végső termék számára a fuvarozóknak fontos tulajdonságokat biztosítják – üzemanyag-takarékosság, tartósság, biztonság, és annak a lehetősége, hogy az abroncs élettartamát meg lehessen hosszabbítani újrafutózással és mélyítéssel.

– A márkás abroncsok esetében – különösen a prémium kategóriában – a legjobb technológiák kerültek alkalmazásra, amelyek az adott konszernnél elérhetők, hogy a legjobb eredményeket nyújtsák sok paraméterben. A gumiabroncsok paraméterei sokszor kizárják egymást – pl. a tapadás vagy a kopáscsökkentés vagy a vízen futás tűrése és a gördülési zaj – tehát sok érték összekapcsolása az adott gumiabroncs-modellben nagyon nehéz. Komoly beruházásokat igényel a technológia fejlesztésébe és új technológiák felfedezésébe – euró százmilliókat adnak ki évente ezek kidolgozására” – mondja el Piotr Sarnecki, a PZPO vezérigazgatója.

A középkategóriás márkák abroncsaiban ezekből a műszaki megoldásokból kevesebb lesz, és az eredményeik csak egyes paraméterekben lesznek jó szinten – mások árán.

– A legolcsóbb, kedvező árfekvésű abroncsok esetében kizárólag az alapvető technológiákat alkalmazzák, tehát nem lesznek olyan értékeik, mint a rövid féktáv, tartósság vagy energiatakarékosság. Vannak még a kedvező árfekvésű alatti kategóriájú abroncsok is, az úgynevezett egzotikus márkáké, amelyek egyedüli értéke az alacsony ár. Nagyon sokszor azonban még az alapvető minőséget sem hozzák, szegényebbek lehetnek néhány réteggel, ami miatt sokkal gyorsabban használódnak el, és a vázuk is sokkal gyengébb. Nem lehet tartós vázat és energiatakarékos futófelületet csinálni olcsó gyártástechnológiával. Szó nem lehet arról, hogy ezeket az abroncsokat biztonságosan lehetne újrafutózni, a használtakra már csak az újrahasznosítás várhat, és a végelszámolásban csak több költséget generálnak a cégek számára, mint a márkás abroncsok” – emeli ki Piotr Sarnecki.

Azt is hozzáteszi, hogy csak a prémium kategóriás abroncsoknak van elég erős váza, hogy újra lehessen őket futózni. Így az abroncs élettartamának meghosszabbítása felelősnek minősül a biznisz és a környezettudatosság szempontjából, közvetlenül pedig hatással van a logisztikai ágazat vállalkozásainak takarékosságára.

 

A tehergépkocsikon márkás csökkentett gördülési ellenállású abroncsok használata (az ellenállás leküzdésére megy el az üzemanyag majdnem 30%-a) lehetővé teszi több, mint 2 l üzemanyag megtakarítását 100 kilométeren, azaz majdnem 5.000 litert évente. Az ilyen gumiabroncs megfelelő karbantartása mellett akár 6-800.000 kilométert is lehet velük menni.

A kínaiak után maradt űrt kitölti a többi ázsiai gyártó

Az a vita, hogy érdemes-e kínai gumiabroncsot használni, még mindig nincs eldöntve. Az viszont biztos, hogy néhány évvel azután, hogy a kínai gumiabroncsokra kiszabott vám bevezetése után az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma beismerte, hogy ez nem volt a legmegalapozottabb döntés. A vám eltörlése valószínű abroncsdömpinget okozna az amerikai piacon, és újbóli dotációt a kínai kormány részéről. Eredményként mind a dömpingellenes, mind a kiegyenlítő vám hatályban marad (az Egyesült Államokban a vámok bevezetése óta az abroncsimport több, mint 90%-kal esett visza).

Azt, hogy a piac nem tűri a űrt, most más ázsiai gyártók bizonyítják be.

– Az Európa és az Egyesült Államok által kiszabott dömpingellenes vámok a kínai abroncsgyártókkal szemben exportlehetőséget nyitott meg az indiai gumiabroncs-ipar számára, mivel a belföldi kereslet gyengülése az eladások növekedését hozta – magyarázza Anant Goenka, a CEAT vezérigazgatója.

Ez csak a megerősítése annak a véleménynek amint korábban Fazilet Cinaralp, az ETRMA (Európai Abroncs- és Gumigyártók Egyesülete) főtitkára képviselt. Azt állította, hogy a kínai teherautó-gumiabroncs-exportőrökre kiszabott dömpingellenes vámok miatt a kínai termékeket részben más országok gumiabroncsai helyettesítik, főleg Dél-Kelet-Ázsiából és Koreából.

Fotó: Bartosz Wawryszuk

Címke