a képen Gyarmati Dezső, a Gyarmati Trans egyik alapítója, és Barna Zsolt, a Waberer's vezérigazgatója látható. Kép forrása: Waberer's

85 hűtős járművel bővül a Waberer’s flottája – megvették a Gyarmati Trans-ot

A Waberer's tegnap este, április 27-én bejelentette be, hogy megveszi a Gyarmati Trans Árufuvarozási és Szállítmányozási Kft logisztikai és belföldi fuvarozási üzletágát.

A cikk olvasási ideje 2 perc

A cég közleménye szerint az átvételre kerülő operáció kelet-magyarországi fókusszal lát el hűtött raktározási és fuvarozási feladatokat élelmiszeripari (elsősorban húsipari) cégeket kiszolgálva.

A tranzakció zárását követően az RCL szegmens várhatóan 1 milliárd Ft-ot meghaladó árbevétel potenciált jelentő ügyfélkörrel képes bővíteni a portfólióját.

A tranzakció a szokásos versenyhivatali eljárást követően, előreláthatólag 2022 harmadik negyedévének elején kerül lezárásra.

A Gyarmati Trans 85 darab hűtős gépjárművel rendelkező, belföldi és nemzetközi berkekben is elismert disztribúciós családi vállalkozás, amely közel 37 éve működik. A cég alapítója és vezetője, Gyarmati Dezső még további három évig „személyesen is közreműködik az egyesítés folyamatában”, olvasható a Waberer’s közleményében.

Úgy tűnik, a Waberer’s-nél felgyorsultak az események mostanában; március végén derült arra fény, hogy a cég Indiában keresett gépkocsivezetőket, és áprilisra meg is kellett, hogy érkezzen az első csapat. Összesen 79 sofőrt,  3 flottaoperátort és 1 HR-est vesz fel a cég idén.

Aztán a április elején arról számoltunk be, hogy a Wabi nemrégiben 111 millió eurós kötvénykibocsátást hajtott végre raktár építésére, regionális akvizíció és flotta csere finanszírozásra, illetve a meglévő hitelek refinanszírozására.

Ezzel az újonnan szerzett hűtős vállalkozással a logisztikai óriás nem csak a Gyarmati teherautóihoz fér hozzá, hanem az akvirált üzlet ügyfelek előszobájába is beléphettek.

Címke