Fotó: Tim Reckmann/Flickr

Útdíjemelés 2023-ban. Nézd meg, melyik országban mennyivel emelnek

Sok országban jövő év kezdetével megnőnek a teherautóktól szedett útdíjak. Nézd meg hol, és mennyire lesznek nagyobbak az emelések.

A cikk olvasási ideje 8 perc

Ausztria

Tekintettel az eneriga- és üzemanyagárak hatalmas emelkedésére, valamint az inflációra, amely novemberben 10,6%-t tett ki, az osztrák WKÖ Gazdasági Kamara mellett működő Áruszállítási Szövetség követelte, hogy időben jelenjenek meg a jövő évi útdíjak tarifái.

A gazdaságilag bizonytalan időszakokban, mint most, különösen fontos, hogy a fuvarozó cégek tudjanak előre tervezni” – mondta Markus Fischer, az Osztrák Gazdasági Kamara (WKÖ) Áruszállítási Szövetségének elnöke.

December 6-án az ausztriai Szövetségi Klímavédelmi Minisztérium véglegesen közzétette a 2023-ban érvényes útdíjak összegét.

A Központi Fuvarszervezői és Logisztikai Szakszervezet (ZV) információja szerint az infrastruktúra költségei az áruk és a fogyasztói szolgáltatások (CPI) ármutatóinak segítségével kerültek megbecsülésre 2,8% szinten.

4%-kal nőnek az útdíjak az Euro 6 járműkategóriában 2023-ban. A fennmaradó útdíjtételek 2,29% és 2.8% között nőnek meg.

Az egyesület kritikával illette a leginkább környezetbartá dízeljárművek díjváltozásait:

Ahelyett, hogy a beruházást népszerűsítenék a klímavédelembe, inkább büntetik az Euro 6-os teherautókkal rendelkező cégeket 4%-os emeléssel. Ez abszolút érthetetlen, annál is inkább, hogy a piacon a teherforgalomban még mindig nincs alternatívája ennek a környezet számára legbarátságosabb járműnek” – mondta el Alexander Friesz, a ZV elnöke.

Belgium

Jövő év elejétől a belgiumi Vallónia régióban magasabb útdíjak lesznek hatályban. Az emelés oka az árak a piacon uralkodó helyzethez, azaz az inflációhoz és a növekvő költségekhez való igazítása.

A belga tarifák minden belga és külföldi teherautóra érvényes 3,5 tonna feletti engedélyezett össztömeggel, valamint az N1 kategóriás, BC felépítménykódu kis vontatókra is.

Ezek az új díjak, amelyek hatályban lesznek Vallóniában 2023. elejétől:

Franciaország

Mint minden évben, így 2023-ban is februárban kerülnek frissítésre a francia autópálya-hálózat útdíjai. Az útdíj a fő autópálya-hálózaton való áthaladásért átlagosa 4,75%-kal nő meg jövő év február 1-jétől. A növekedés 4,75 és 5,07% között fog mozogni, függően a tengelyek számától, jelzi az APRR autópálya-kezelő (Autoroutes Paris-Rhin-Rhône).

A Sanef autópályái esetében (Franciaország északi és keleti részén működő társaság), 4,62 és 4,81% közötti emelést alkalmaznak. A transportinfo.fr közlekedési portál szerint legjobban az alagutat üzemeltetők emelnek árat – az ATMB (Autoroutes et Tunnel du Mont Blanc) 5,39%-kal, és az SFTRF (La Société Française du Tunnel Routier de Fréjus) 6,33%-kal.

Spanyolország és új fizető szakaszok

A spanyol útdíjak évente kerülnek frissítésre a CPI szerint (consumer price index, vagyis fogyasztói árindex) és így lesz ez 2023-ban is néhánnyal közülük. Ezen kívül a koncessziósok a CPI-hez hozzátehetnek egy korrekciós faktort, ami tovább emeli az árakat.

Ez lesz a helyzet az Audas operátor által kezelt AP-9 esetében, amely 1 %-t tervez felszámolni rekompenzáció keretében a Rande-híd bővítéséért és a Santiago de Compostela elkerülő útjának kiépítéséért. Így tehát a díjak emelkedése ezen az autópályán, ha csak jóváhagyásra kerül a spanyol közlekedési tárca részéről, eléri a 9%-t (ez a második legnagyobb növekedés a spanyol útdíjak történetében).

A Guipúzcoa tartománybeli közlekedésért, ahogy a Bidegui koncessziós társaság bejelentette, a CPI szintje alatt növekednek – 2,25 és 3,5 százalék között. Az AP-53 díjai 8,38 százalékot fognak nőni.

Azt is lehet tudni, hogy az egyik észak-spanyolországi autonóm közösség – Baszkföld – a saját útjainak némelyikén díjbeszedési rendszert vezet be.

A következőkről van szó:

  • 19,72 km-nyi A-8-as autópálya Bilbao és Cantabria határa között (Basurto és El Haya között)
  • 14,75 km-nyi BI-625 út Basauri és Álava között Llodióban.
  • 20,18 km-nyi Txorierri-folyosó Rontegi és Eltetxes között.
  • 32,72 km-nyi N-240 El Gallo és Ubidea között
  • 14,37 km-nyi N-636 Durango és Gipuzkoa között.

Németország

Dacára a fuvarozási ágazattól érkező tiltakozásnak 2022. novembere végén a Bundestag és a Bundesrat jóváhagyta az útdíjak reformját, amely 2023-ban emelésekkel számol. Sőt, az előírások megújítása értelmében 2024. január 1-jétől a német útdíj kiterjednek a 3,5 tonna feletti engedélyezett össztömegű járművekre is.

A 2023-as díjak a törvény megújítása értelmében a következőképpen néznek ki:

Útdíjemelés 2023-ban          
Kibocsájtási osztály Engedélyezett maximális össztömeg és tengelyszám Jelenlegi kilométerenkénti útdíj eurócentben Kilométerenkénti útdíj eurócentben 2023-tól Növekedés eurócenteben Százalékos növekedés          
Euro 6 7,5-11,99 t 7,9 9,8 +1,9 +24,1%          
12-18 t 12,6 14,0 +1,4 +11,1%          
18 t felett; maximum 3 tengley 16,9 18,1 +1,2 +7,1%          
18 t felett; 4 és több tengely 18,3 19,4 +1,1  +6,0%          
Euro 5, EEV 1 7,5-11,99 t 9,0 12,6 +3,6 +40,0%          
12-18 t 13,7 17,7 +4,0 +29,2%          
18 t felett; maximum 3 tengely 18,00 22,1 +4,1 +22,8%          
18 t felett;4 és több tengely 19,4 23,3 +3,9 +20,1%          
Euro 4, Euro 3+ PMK 2 7,5-11,99 t 10,1 14,0 +3,9 +38,6%          
12-18 t 14,8 18,8 +4,0 +27,0%          
18 t felett; maximum 3 tengely 19,1 23,9 +4,8 +25,1%          
18 t felett; 4 és több tengely 20,5 25,8 +5,3 +25,9%          
Euro 3, Euro 2+ PMK 7,5-11,99 t 13,4 17,1 +3,7 +27,6%          
12-18 t 18,1 22,6 +4,5 +24,9%          
18 t felett; maximum 3 tengely 22,4 29,3 +6,9 +30,8%          
18 t felett; 4 és több tengely 23,8 32,0 +8,2 +34,5%          
Euro 2 7,5-11,99 t 14,5 19,6 +5,1 +35,2%          
12-18 t 19,2 24,6 +5,4 +28,1%          
18 t felett; maximum 3 tengely 23,5 32,3 +8,8 +37,4%          
18 t felett; 4 és több tengely 24,9 35,3 +10,4 +41,8%          
Euro 1,  Euro 0 7,5-11,99 t 15,6 19,7 +4,1 +26,3%          
12-18 t 20,3 24,8  +4,5 +22,2%          
18 t felett; maximum 3 tengely 24,6 32,8 +8,2 +33,3%          
18 t felett; 4 és több tengely 26 35,8 +9,8 +37,7%          

Lengyelország

Jövő évtől kezdve Lengyelországban is megnőnek az autópályák és a gyorsforgalmi, valamint a vajdasági utak használatának díjai. Ez a 3,5 tonna feletti haszongépjárműveket érinti. A díjak legjobban a legalacsonyabb euró-osztály járművei számára nőnek meg, de a díjemelést nem ússzák meg a környezetbarátabb teherautók sem.

Az autópályák és gyorsforgalmi utak díjai 2023-ban és 2022-ben (kilométerenként)

Járműkategória Euro 2 Euro 3 Euro 4 Euro 5 és magasabb
3,5 t és12 t engedélyezett össztömeg közötti motoros járművek 0,48 PLN, 2022-ben: 0,42 PLN 0,42 PLN, 2022-b n: 0,37 PLN 0,34 PLN, 2022-ben: 0,30 PLN 0,24 PLN, 2022-ben: 0,21 PLN
12 tonna, vagy nagyobb engedélyezett össztömegű motoros járművek 0,64 PLN, 2022-ben: 0,56 PLN 0,55 PLN, 2022-ben: 0,48 PLN 0,45 PLN, 2022-ben: 0,39 PLN 0,33 PLN, 2022-ben: 0,29 PLN

Példaként, egy 12 tonnánál nehezebb teherautóval dolgozó fuvarozási vállalkozás, Euro 5 kibocsájtási osztállyal ez évtől 0,33 PLN-t fizet kilométerenként (2022-ben ez a díj 0,29 PLN-t tett ki), ez 4 PLN növekedést jelent 100 kilométerre vetítve.

Az vajdasági utak díjai 2023-ban és 2022-ben (kilométerenként)

Járműkategória Euro 2 Euro 3 Euro 4 Euro 5 és magasabb
3,5 t és12 t engedélyezett össztömeg közötti motoros járművek 0,39 PLN, 2022-ben: 0,34 PLN 0,34 PLN, 2022-ben: 0,30 PLN 0,27 PLN, 2022-ben: 0,23 PLN 0,20 PLN, 2022-ben: 0,17 PLN
12 tonna, vagy nagyobb engedélyezett össztömegű motoros járművek 0,50 PLN, 2022-ben: 0,44 PLN 0,45 PLN, 2022-ben: 0,39 PLN 0,36 PLN, 2022-ben: 0,31 PLN 0,25 PLN, 2022-ben: 0,22 PLN

Magyarország

Jelenleg azt lehet tudni, hogy a magyar útdíjak 2023. július 1-jétől a 2022. júniusi inflációs mutató mértékével nőnek. (közzétette a magyar Központi Statisztikai Hivatal idén október 1-jén).

Címke