TransInfo

Fotó: Waberer's

111 millió eurós kötvénykibocsátást hajtott végre a Waberer’s

Saját raktár építésére, regionális akvizíció és flotta csere finanszírozásra, illetve a meglévő hitelek refinanszírozására fordítja majd a Waberer's azt az összeget, ami a 111 millió eurós kötvénykibocsátásból befolyik, jelentette be a cég a múlt héten.

A cikk olvasási ideje 1 perc

A Waberer’s múlt pénteken bejelentette, hogy 111 millió euró össznévértékű, egyenként 100 ezer euró névértékű, fix kamatozású, 10 éves lejáratú kötvények vonatkozásában április 1-én  zártkörű jegyzés valósult meg.

A kötvény az 5. és 9. évek között évi 10%- os, míg a 10. évben 50%-os mértékben kerül törlesztésre.

A vállalat a kötvény forgalomba hozatalából befolyó összeget – a 2021 decemberében bemutatott stratégiájával összhangban – saját raktár építésére, regionális akvizíció és flotta csere finanszírozására, illetve a meglévő hitelek refinanszírozására tervezi felhasználni.

„Nagyon örülök, hogy a jelenlegi kiszámíthatatlan piaci körülmények között is hosszú távra sikerült biztosítani a Waberer’s számára a további növekedéshez szükséges kiszámítható finanszírozást. A végrehajtott forrás bevonás segítségével az elkövetkező években képesek leszünk tovább növelni a Társaság versenyképességét, fejleszteni tudjuk az alap infrastruktúránkat és földrajzilag is képesek leszünk kiterjeszteni a jelenleg is sikeres szerződéses logisztikai tevékenységünket”, mondta el Barna Zsolt, a Waberer’s vezérigazgatója.

Címke