Fotó: Waberer's

10 év legjobb bevételére számít idén a Waberer’s, derül ki a legfrissebb pénzügyi jelentésből

Az elmúlt 10 év legmagasabb konszolidált bevételére számít idén a Waberer's, legalábbis a kamatok és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredményt tekintve, derül ki a cég hétfő este közzétett pénzügyi jelentéséből. Magyarország legnagyobb kamionos cégének ügyfelei is érzékelik már a csökkenő keresletet, int óvatosságra Barna Zsolt, a cég vezérigazgatója.

A cikk olvasási ideje 4 perc

Hétfőn este közzétette a Waberer’s a harmadik negyedéves pénzügyi jelentésüket, amelyből egyértelműen az látszik, hogy a stratégiaváltás, amit tavaly tavasszal-nyáron vitt véghez a vezetőség, működik.

Ezt mutatja, hogy a Waberer’s árbevétel 2022 harmadik negyedévében 18,1%-kal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, és 174,6 millió EUR-t ért el. A növekedést már nem csak a regionális logisztika (RCL) hozta, mint ahogyan az korábban jó ideig jellemző volt, sőt, most a nemzetközi fuvarozási szegmens (ITS) szekere jobban meglódult:

  • az ITS szegmens 27,1%-os
  • az RCL szegmens 14,8%-os növekedést produkált.

A pénzügyi beszámoló szerint a logisztikai szegmensek árbevétel növekedése részben a kedvezőbb fuvarozási díjszinteknek, részben az üzemanyag áremelkedés automatikus árbevétel korrekciós hatásának köszönhető, „illetve a Társaság továbbra is sikeresen képes a működési költségek (energia, bér, alkatrész költségek stb.) hektikus változását az árakban érvényesíteni”.

A forint gyengülése miatt azonban most is van olyan szegmens, amely lassította a gyorsabb növekedést, ez pedig az „Egyéb szegmens”, melynek negyedéves árbevétele a bázis időszak szintjéhez képest 13%-kal csökkent.

A harmadik negyedévben a cég ügyfelei már érzékelték az európai gazdaságra is jellemző keresletcsökkenést:

„Az ügyfeleink visszajelzése alapján az év hátralévő részében előreláthatólag nem fog megismétlődni a tavaly év végi kiemelkedő forgalom, amikor is még az egyébként holt szezonnak számító év végi ünnepek alatt is jelentős számú járművet tudtunk forgalomban tartani,” mondta el Barna Zsolt vezérigazgató.

Ennek ellenére a cég menedzsmentje optimista. Amennyiben „a piaci körülményekben drasztikus romlás nem történik a hátralévő 2 hónapban”, a korábban meghirdetett éves EBIT célt túlszárnyalva, 30 millió euró feletti adó és kamatfizetés előtti eredmény érhető el a vezetőség szerint.

Az adózott eredménnyel kapcsolatban azonban nem várnak ilyen szép eredményeket, leginkább a növekvő kamat költségek, és az euró-forint árfolyamingadozás miatt.

Ahogyan a vezérigazgató fogalmazott:

”  [… ]immáron reálisnak tűnhet az a cél, hogy a teljes üzleti év eredménye – EBIT szinten számítva – az elmúlt 10 év legmagasabb konszolidált értékét éri el, ezzel újabb bizonyítékot adva a társaság sikeres stratégiájának”.

A Waberer’s nem kér a High Yield és az MHB Optimum kivásárlási ajánlatából

A negyedéves jelentésben a cégcsoport is, a vezérigazgató is kitér arra a kivásárlási ajánlatra, amit a jelenlegi három legnagyobb tulajdonos, a Mike Ferenc érdekeltségébe tartozó MHB Optimum, a Wáberer György érdekeltségébe tartozó High Yield Vagyonkezelő Zrt  és a a Jellinek Dániel érdekeltségébe tatozó Trevelin Holding Zrt tett a nyáron.

Az ajánlati ár részvényenként 2335,77 forint volt.

A Waberer’s független szakmai véleményt kért az ügylettel kapcsolatban, amely megállapította, hogy a kivásárlás részévényenkénti összeged ugyan a tőkepiaci törvénnyel ugyan összhangban áll, de a Waberer’s részvényeinek becsült értékétől (3 990 Ft) jelentősen elmarad.

„Az igazgatóság is véleményezte a nyilvános vételi ajánlatot, és nem javasolja annak elfogadását, mely állásfoglalást magam is támogatok. Úgy gondolom, hogy az elmúlt 2 év eredményére alapozva, és a tavalyi év végén bemutatott stratégiát végrehajtva, – a rövidebb távú makrogazdasági kockázatok enyhülését követően – hosszú távon is növekedési pályán tudjuk tartani a Waberer’s Csoportot, mely a vételi ajánlatban szereplő árnál jelentősen magasabb részvényenkénti értéket eredményezhet, és középtávon is jelentős értéket tud biztosítani a részvény tulajdonosok számára, amennyiben a részvényárfolyam leköveti a részvények valós értékének változását,” kommentálta a kivásárlási kezdeményezést Barna Zsolt.

Címke